2013. febr. 28.

Tizennyolcadik rész. Süti Devine módra

Sziasztok!
Remélem nem pártoltatok el még tőlem, a hosszabb szünet miatt. És azt is remélem, hogy már vártátok a részt és most megérkeztem immáron újult erővel. :) Nagyon szépen köszönöm a véleményeket az előző részhez, annyira, de annyira jól esnek!!! Nagyon imádlak titeket és remélem, hogy tetszeni fog ez a rész is!
Jó olvasást az eléggé vidámra sikeredett részhez! (: 




18.Rész

Süti Devine módra

Winnie szemszöge:
Sajnálatomra Niall az éjszaka elment, ezért egyedül ébredtem. Egyből a tegnap este jutott az eszembe, hogy eljött és megcsókolt. Annyira puhák és édesek voltak ajkai, ha tehetném egész nap csak csókolnám. Elmosolyodtam e gondolatomra és vidáman keltem ki az ágyból. Szökdécselve tekintettem be a a gardróbomba és egy elég vidám göncre esett a választásom. Úgy döntöttem, hogy ma Josh elé állok és megtudakolom mi a baja velem. Nem hiszem, hogy bármit is tettem volna, amiért kiérdemlem ezt a viselkedését. Rosszul esik. Már csak a jókedvem miatt is, de magamra kaptam a macis sapkámat, amit nem is olyan régen kaptam Lawson-tól. Jó fej egy pasi és szeretem is, de nem pótolhatja apát. Soha..

A gyomrom korgása jelzett, hogy ideje lenne már bekapni valamit. Leszáguldottam a konyhába, ahol szokásához híven Rose szorgoskodott, de most anya is ott volt a kávéját szürcsölgetve. Meglepetésként ért hogy itt látom, hiszen általában csak este szoktam látni, mert egész nap dolgozik Lawson cégénél, mint asszisztens. Természetesen Lawson asszisztense. Mosolyogva köszöntött, amit viszonoztam, majd odaléptem hozzá és megpusziltam arcát. Vigyorogva figyelte a sapkámat, majd megszólt.

- Fázol, hogy sapka van rajtad? - kérdezte felhúzott szemöldökkel, de mosolygott közben.

- Nem. - tátogtam.

- Értem. Amúgy aranyos. - mondta. Azt hiszem ezt a pillanatot meg kell jegyeznem, mert nem biztos hogy egy darabig lesz még ilyen. Általában komor szokott lenni, és nem nagyon érezteti a szeretetet, de természetesen tudom hogy ez valójában nem így van. Rosennak is adtam egy cuppanóst, aki leültetett a pulthoz és elém tette a tükörtojást, bacont és a zöldségeket. Hamarosan már a őszibaracklé is előttem volt én pedig mohón kezdtem el falatozni. Kivételesen most nem a hatalmas ebédlőben eszek, de nem is baj, mert nincs kedvem még át is menni és egyedül is lenni.

Amint elfogyasztottam a finom reggelimet, eltátogtam Rosenak hogy köszönöm és egy puszit is adtam neki. A nappaliba mentem, ahol anya is tartózkodott  valami filmet nézve. Leültem mellé mire felém fordult és beszélni kezdett.

- Ma nem megyek be dolgozni. Szeretném ha kidekorálnánk a lakást. - mosolygott melegen. Hevesen bólogatva tudtára adtam, hogy tetszik az ötlet. Hirtelen egy kezét éreztem meg hasamon és egy testet a hátam mögött. Az illatáról felismertem, hogy Josh az. Lehajtottam a fejem, majd szembefordultam vele. Arca  elég megviselt volt, szája szélén szomorú mosoly bujkált, szemei bűnbánóan csillogtak. Elmosolyodtam és szorosan magamhoz öleltem. Így adtam tudtára, hogy nem vagyok rá mérges. Éreztem meleg leheletét nyakamon, miközben keze hátamon járt fel s le.


...


Joshal újra minden a régi. A házat kidíszítettük, ami miatt teljesen karácsonyi hangulatom lett. Most éppen azt találta ki, hogy süssünk sütit, mert megkívánta. Így hát a konyhába mentünk és mivel nem voltak megfelelő alapanyagok, következő utunk egy közeli bevásárlóközpontba vezetett. Itt megint elbohóckodtunk és már féltünk. hogy a biztonságiak ránk nem szólnak. Gyorsan bevásároltunk és hát nem csak a sütihez vettünk hozzávalókat, hanem rengeteg csokit és chipset is. Ja, és persze egy rakás gumicukrot.

Amikor hazaértünk a konyhába mentünk és kipakoltunk. Mivel se anya se Rose nem szereti, hogy édességekkel tömjük tele magunkat főleg előttük, Josh felcsempészte a szobájába őket. Mármint az édességeket. Amint ezzel megvolt mosolyogva adott nekem egy puszit és mondta, hogy este majd szól és átmegyek hozzá, hogy megegyük őket. Pontosan olyan lesz mint régen. Mikor kicsik voltunk, akkor is mindig ezt csináltuk, hogy a spórolt pénzünket összedobtuk és elköltöttük őket sok-sok édességre, amit aztán az éjszaka közepén elpusztítottuk.

A sapkámat levettem és összefogtam a hajam, majd nekikezdtünk a sütinek. Josh szokás szerint amit csak rábíztam, - mert azt mondta ő akarja csinálni -, azt mindet elrontotta. Végül aztán nagy nehezen sikerült kisütni a lapokat. A krémet kevertük, amikor Josh előszeretettel kapta elő a telefonját és közölte, hogy mindenképpen csinálni akar rólam egy képet.

- Feltehetem twitterre? - nézett rám bociszemekkel miután elkészült a kép. Csak megráztam a fejem, hogy nem és elkezdtem a piskótára kenni a krémet. Ránéztem közben Joshra, de csak szomorúan nézett rám. Elmosolyodtam rajta, hiszen nagyon aranyos volt. Arckifejezése nem változott meg még most sem és pár perc múlva sem.

Jól van tedd. - tátogtam felé a szavakat, mire elmosolyodott és már nyomkodta is a képernyőt. Miután feltette megmutatta, hogy mit írt hozzá.

@JoshDevineDrums Vele a legjobb csokis sütit sütni! Gyönyörűm nagyon Szeretlek.. :) x

Vigyorogva olvastam végig a mondatot, majd egy puszit adtam a bátyám arcára.

Én is nagyon szeretlek. - tátogtam és a kezemmel egy szívet mutattam. Felnevetett és magához ölelt.

...

Hiányzik. Tegnap éjjel láttam őt utoljára, de olyan mintha legalább három napja nem láttam volna már. Niall minden gondolatom. Ha rá gondolok boldogság fog el ráadásul azok az idióta pillangók is táncolni kezdenek. a hasamban. Szeretem őket, de akkor is néha idegesítenek.. Most komolyan ilyen hülyeség jár a fejemben, hogy szeretem a pillangóim. Hm, nem vagyok normális.

Mivel a csokis édességből nagyon sok lett, és se anya, se Lawson, sem pedig Rose nem rajong az ilyen dolgokért, úgy döntöttünk, hogy meglepjük a srácokat vele. Josh elrendezte, hogy mindannyian menjenek a közös One Direction házba, mert viszünk nekik egy kis meglepetést. A gardróbomba mentem és kiválasztottam egy kényelmes összeállítást, majd miután vettem egy frissítő fürdőt, magamra kaptam azt. Hajammal nem sokat bíbelődtem, csak kifésültem és hagytam, hogy hullámokban omoljon a vállamra illetve a hátamra. Arcomra nem tettem fel sminket, mert úgy gondolom, hogy felesleges. Egyszer úgy is meglátnak majd smink nélkül és miért is nem lehetne az most?

Lementem a konyhába és egy tálcára tettem a már felszeletelt sütiket, majd lefedtem azt egy fóliával. Josh jelzett, hogy mehetünk, majd anyától elköszönve a kocsiba ültünk és a ház felé vettük az irányt..

Várom a véleményeket és a szavazásokat! :) Puszi. xoxo

2013. febr. 7.

Tizenhetedik rész. Ott állt, lazán a kocsijának dőlve, iszonyúan édes mosollyal az arcán..

Good Night! (Csak hogy angolul is leírjam. A következő lehet magyar lesz.)
Köszönöm az előző részhez a véleményeket! Annyira übercukik vagytok. Ehhez is várom a véleményeket! A blog megkapta az első díját, amit ITT megtekinthettek. Még egyszer köszönöm Sophie. És mint látjátok egy kicsit alakítottam a kinézeten. Nem nagy cucc, de azért remélem tetszik! Ja és köszönöm a 18 feliratkozót. Imádlak Titeket..
Jó olvasást!


17.Rész

Ott állt, lazán a kocsijának dőlve, iszonyúan édes mosollyal az arcán..

Niall szemszöge
'Nem kellene magadba habarintani, ha közben te nem érzed ugyanazt.' 
Amint elolvastam az üzenetét, a szívem hatalmasat dobbant. Zayn által eddig is tudtam hogy tetszem neki, de így azért jobb tudni. El sem hiszem. Tényleg tetszem neki. Ajj, most azonnal magamhoz akarom ölelni és megcsókolni a telt ajkait! Felugrottam az ágyról és gyorsan magamra kaptam a melegítő nadrágom és egy pulóvert, majd ezt a cipőm követte. Telefonom zsebre vágtam és rohanni kezdtem az ajtóhoz. Nem zártam kulcsra a házam, mert ez valahogy jelen pillanatban nem érdekelt. Csakis Winnie. Bepattantam a kocsimba és a házukhoz vettem az irányt.
Hamar odaértem, az őrült vezetésemnek köszönhetően. Szerencse, hogy egy rendőrrel sem találkoztam, mert akkor biztos megbüntetett volna. Kivéve persze ha nem jártam volna úgy mint Louis, hogy a rendőr egy fényképet kér tőlem. Amikor odaértem az út másik oldalán parkoltam le. Halovány fényt láttam kiszűrődni Winnie ablakán és ez megnyugtatott, hiszen még fent van. Elővettem a mobilom és egy sms-t írtam neki. 
'Nézz ki az ablakon.'
Pötyögtem be a rövid mondatot, majd elküldtem neki. Pár pillanat múlva észrevettem amint felkapcsolódik a villany, majd ezt követően elhúzódik a függöny és kinéz rajta az én hercegnőm. Láttam hogy körbepillant, és csak megrázza a fejét, majd már húzta volna vissza a függönyt, amikor gyorsan kipattantam a kocsimból. Abbahagyta előbbi mozdulatát és értetlenül meredt rám. Lazán nekidőltem a kocsinak, lábaim keresztbe fontam úgy, mint a karjaim és csak mosolyogva figyeltem Őt. 

Winnie szemszöge
Ott állt, lazán a kocsijának dőlve, iszonyúan édes mosollyal az arcán. Egy szürke melegítő nadrágot viselt - amit egyébként imádok rajta - és egy laza pulóvert. Haja kócos és lelapult volt, amit szintén nagyon szeretek hiszen annyira aranyos olyankor. Persze amúgy is, de amikor fel van állítva a haja akkor inkább szexinek mondanám. Mosolyom egyre szélesebb lett és elléptem az ablaktól. Óvatosan leszaladtam a bejárati ajtóhoz majd csendesen átléptem a küszöbét. Megpördültem magam körül és a felém közeledő fiúhoz szaladtam majd a nyakába ugrottam. Bebizonyította hogy érdeklem, hiszen nem minden férfi hagy mindent maga után és megy el ahhoz a lányhoz aki tetszik neki. Vagyis azt hiszem hogy tetszem neki, de most kanyarodjunk vissza egy kicsit, mert eltértem a témától..
Erős karjait szorosan fonta körém és éreztem, amint apró puszikat ad nyakamra és az oda ömlő hajamra. A pillangóim a hasamban újra életre keltek, és vidáman kezdtek szárnyaikkal csapkodni, a szívem pedig eszeveszett gyors tempóban kezdett el kalapálni. Imádom ezt az érzést. Percekig állhattunk így és nem érdekelt minket az, hogy mennyire hideg van, hiszen egymás karjai közt lehettünk. Kis idő múlva elhúzódott tőlem, de csak annyira hogy a szemembe tudjon nézni. Kék íriszei vágyakozóan csillogtak, és teljesen elvesztem bennük. Mosolyogva vette el egyik kezét a hátamról és egy rakoncátlan hajtincsem a fülem mögé tűrte, majd arcomat kezdte el cirógatni puha ujjbegyeivel, s néha-néha ajkaimon is végig simított. Ettől a tettétől pedig folyton fülig pirultam. Kezét levezette végül nyakamra majd tarkómra és ott pihent meg. Homlokát óvatosan az enyémhez döntötte ezzel még közelebb vonva magához. Éreztem szapora légzését és meleg leheletét ajkaimon, amik ennek hatására kissé szétnyíltak, bőrömön pedig jóleső borzongás futott végig. Fejét egy kicsit oldalra döntötte és csigát megszégyenítő lassúsággal kezdett ajkaival közelíteni enyéimhez. Egyre jobban érezni akartam csókjait. Már-már szánk majdnem összeért, de várt egy kicsit. Felbátorítva közelebb hajoltam hozzá, így összeértek azok. Szemeim lehunytam a jóleső érzéstől és karjaim szorosan nyaka köré fontam. Megéreztem nyelvét, amint bejutásért könyörög és én ezt boldogan meg is adtam neki. Megremegtek térdeim, amikor végig simított puha nyelvével enyémen és amikor lassú keringőzésbe kezdtek féltem, hogy összecsuklanak alattam, de ez szerencsére nem történt meg hiszen szorosan körülölelte derekam és magához préselt. Amikor már teljesen elzsibbadtak ajkaink és a nyelvünk, csak akkor voltunk képesek egy kicsit is, de szétválni egymástól. Lihegve döntötte ismét homlokát enyémhez, majd apró puszikat adott számra és arcomra. Szaporán vettem a levegőt és még egyszer rátett a lapáttal akkor, amikor kezét becsúsztatta pólóm alá és meleg tenyerével hátam kezdte el simogatni. Tiszta libabőrös lettem érintésétől. El sem hiszem, hogy megvolt az első csókom és ráadásul egy olyan személynek adtam, aki rettentő fontos nekem. Eltolt egy picit magától és beszélni kezdett.
- Boldog vagyok, hogy én adhattam neked életed első csókját. - mondta és szerényen elmosolyodott. 
- Boldog vagyok, hogy te adhattad nekem életem első csókját. - tátogtam gyönyörű még mindig csillogó szemeibe nézve. Mindketten elpirultunk egymás kijelentésétől, amin csak mosolyogni tudtunk.
- Én is paradicsom piros vagyok ugye? - kérdezte kínosan vigyorogva. Szapora bólogatással adtam tudtára hogy igen. 
- Fázom. - tátogtam és közelebb húzódtam hozzá, amit ő örömmel fogadott. Hirtelen csak annyit vettem észre hogy a karjaiba kap és a bejárat felé veszi az irányt. Csendesen próbált felvinni az emeletre, de amikor majdnem lefordultunk a lépcsőn kuncogva a mellkasába rejtettem arcom. Hamar a szobámba értünk, ahol becsukta az ajtót majd letett és csak mosolyogva nézett rám. Boldog volt, úgy ahogy én is. 
- Késő van. Aludj. - mosolyodott el. Aprót bólintottam, s kezét megfogva az ágyhoz húztam. Befészkeltem magam, ő pedig leült a szélére.
- Maradj itt. - tátogtam és bevetettem a mindenki szerint irtó cuki boci szemeket. 
- Te is tudod, hogy nem lehet. -
- De már aludtunk együtt. - biggyesztettem le ajkaim.
- Az más volt. - mosolygott és felfeküdt mellém majd felém fordult. - Itt maradok addig, amíg el nem alszol. Rendben? - kérdezte és megsimította arcom. Én csak magamhoz húztam, majd hátat fordítottam neki, ő pedig szorosan magához ölelt, miközben kezem hasamon pihenő kezére simítottam.

Josh szemszöge
Az éjszaka közepén jöttem haza. Éppen felértem a lépcsőn, amikor észrevettem, hogy nyitódik Winnie szobájának ajtaja és egy fiú lép ki rajta. A kintről beszűrődő fényben felfedeztem Niall arcát. Ő is meglepődött mikor meglátott és én is, bár ő neki ijedtség is felfedezhető volt az arcán.
- Öhm.. Hali. - köszönt rám csendesen és zavartan.
- Hát te? -tettem fel a kérdést és gyanakvóan kezdtem arcát kémlelni.
- É-én csak.. Itt hagytam a.. a pulóverem. Igen, azt hiszem. -makogott össze-vissza és zavartan megvakarta tarkóját miközben a cipőjét tanulmányozta végig. Mi lehet rajta olyan érdekes? Rápillantottam, de semmi különlegeset sem fedeztem fel rajta. Fehér és egy kicsit piszkos..
- Biztos vagy benne? - vontam fel egyik szemöldököm, mire felkapta a fejét.
- Izé, lehet. - mondta és bevágott egy furcsa fejet. Pulóverét? Most komolyan! Ki olyan hülye aki az éjszaka közepén jön el az otthagyott pulóveréért? Ja, Niall. Na jó, azért annyira hülye én sem vagyok, hogy ezt bevegyem, mint egy gumicukrot a számba (?). Hm, egyre gyanúsabb nekem ez a srác.
- Lehet? Izé. Lehet? Most mi van? - vágtam én is egy elég értelmesre sikeredett fejet. 
- Mennem kell. - motyogta és gyors vágtába elhagyta az emeletet. Pár percig még álltam egy helyben, majd hirtelen észbe kaptam és a szobámba mentem. Ez amúgy hamar lerázott. Itt hagyott. Egyedül. Egy magamban. Ez ugyanaz volt. Mindegy. Na majd holnap beszélek én vele egykét dologról. Vagy ma? Jaj, már fáradt vagyok én ehhez..

Tetszett? Remélem! :) Várom a véleményeket és szvazatokat! Puszi. xoxo

2013. febr. 4.

Tizenhatodik rész. Nem hagyok ki valamit, ami remek lehet, csak mert egyszerre nehéz is

Guten Abend!
Na? Gyors voltam? Na legközelebb is, ha ilyen hamar összegyűlnek a megjegyzések hamarabb fog jönni a rész! Köszönöm őket! Úgyhogy úgy törekedjetek a véleményekre.:) Remélem ez a rész is tetszeni fog! Nem is fűznék hozzá többet, csak annyit hogy..
Jó olvasást!


16.Rész

Nem hagyok ki valamit, ami remek lehet, csak mert egyszerre nehéz is

Niall szemszöge:
A rokonjaim nem rég repültek haza. Már este van. Az ágyamon ülve írtam egy sms-t Winnienek, hogy holnap találkozhatnánk. Vártam egy ideig, de nem jött rá válasz. Szomorúan felsóhajtottam, majd inkább felhívtam anyát hiszen őrülten hiányzott. Pár csörgés után fel is vette.
- Hallo? - szólt bele a telefonba. Furcsa szokása, hogy még mindig nem biztos abban, hogy ki hívja hiába írja ki a nevet a kijelző.
- Szia anya. - köszöntöttem már vidáman.
- Jaj, kisfiam. Szia. Olyan jó hallani a hangod. - mondta meghatódva.
- A tiedet is anya. - mosolyodtam el.
- Mi újság van Londonban? -kérdezte.
- Semmi különös. Az idő rossz és üres nélkületek az életem. - meséltem kissé letörten.
- Niall, hiányzol. -
- Ti is. El sem tudod képzelni mennyire. - válaszoltam miközben az ágytakarót kezdtem el gyűrögetni.
- Alig várom már hogy haza gyere.  -
- Én is anya. -egyszerűen muszáj voltam kimondani ennyiszer az 'anya' szót, mert annyira jólesett neki mondani. És tudom, hogy ő is örül, azért mert ennyiszer kimondom azt a szót és ez boldoggá tesz.
- Mesélj már valamit. Igaz az hogy van egy lány a láthatáron? -kérdezett rá félve, mire akaratom ellenére elpirultam. Nem tehetek róla, ha már ennyivel zavarba lehet hozni.
-Igen, de te ezt Irinától tudod? -kérdeztem rá. Nem igaz, hogy egyből elmond neki mindent.
- Lehet. Na mesélj róla kicsim. - lett izgatott.
- Hát Josh testvére. - kezdtem bele, de közbevágott.
- Milyen Josh? - kérdezte én pedig magam előtt láttam értetlen, ám mégis gyönyörű arcát. Felnevettem.
- A dobosunk. Tehát az ő testvére és Winnienek hívják. Soha nem láttam még ennyire gyönyörű lányt, anya. És ezt komolyan mondom. Ha szeretnéd akkor küldök egy képet róla. -mosolyodtam el. - Csak.. Mikor még kicsi volt, autóbalesete volt. Az apukája meghalt, ő pedig elvesztette a hallását. - mondtam halkan.
-Istenem.. - képedt el.
- Anya. Érzem, hogy ő kell nekem! Soha nem éreztem még ilyet. Annyira kedves és megértő. - mondtam egy halvány mosoly kíséretében.
- Kicsim. Nem gondolod hogy nehéz lesz? Nem lenne jobb ha hagynád? -kérdezte és éreztem a félelmet a hangjában. Meglepett az amit kérdezett.
-Nem hagyok ki valamit, ami remek lehet, csak mert egyszerre nehéz is! -mondtam neki halkan, ám mégis magabiztosan.
-Rendben van, kincsem. Nem fogom megszabni, hogy kivel legyél. Nekem teljesen mindegy, csak tiszta szívből szeressen téged. -válaszolt. Hallani lehetett a hangján, hogy elmosolyodott, és hogy boldog.
-Köszönöm. - mosolyodtam el.

...

- Én is szeretlek. Szia. -tettem le a telefont. Több mint egy félórát beszélgettünk anyával és olyan jó volt hallani a hangját. Alig várom már, hogy végre láthassam és nem csak őt, hanem az egész családom és az ottani barátaimat. Apropó, Winnie nem válaszolt az üzenetre. Fogalmam sincs miért. Jó, az igaz hogy elhanyagoltam az utóbbi pár napban, de csak azért mert a rég nem látott rokonaim itt voltak és rájuk koncentráltam. Persze, ez nem azt jelenti, hogy nem gondoltam rá, mert az képtelenség lenne. Amikor csak egy percre is, de egyedül voltam a gyönyörű arca lebegett szemeim előtt amint boldogan mosolyog.


Winnie szemszöge:
A telefonom megrezgett. Ránéztem a kijelzőjére, üzenetem jött. Kezembe fogtam a készüléket és kíváncsian nyitottam meg. Amint megpillantottam, hogy ki küldte szívem eszméletlen gyors kalapálásba kezdett. Niall kérdezte, hogy nem találkoznánk-e holnap. Most erre mit válaszoljak? Természetesen akarom látni  őt, érezni az érintését, de eddig miért nem keresett? Ráadásul ott van az a barna hajú lány is, aki felettébb csinosabb mint én. Ő tetszik neki és nem én!
Ledobtam a telefonom az ágyra, majd köntösöm felkapva a fürdőszoba felé vettem az irány. Tele engedtem a kádat vízzel és tettem bele kókuszos tusfürdőt. Eléggé elbóbiskoltam, ugyanis már csak azt vettem észre, hogy a víz szinte már hideg. Gyorsan kimásztam, s megtörülköztem. Köntösöm magamra kaptam és a szobámba mentem. Magamra kaptam a pizsamám, ami egy elnyűtt pólóból és egy rövidnadrágból állt. Bebújtam a meleg ágyba és a puha takaróval betakaróztam, majd megpróbáltam aludni.
Már félálomba voltam, amikor hirtelen belém hasított a felismerés, hogy nem válaszoltam az sms-re. Felültem, s kis éjjeli lámpámat feloltva kutattam telefonom után. Hamar megpillantottam és fel is kaptam.
'Miért akarsz velem találkozni? Eddig úgy tűnt hogy hidegen hagylak..'
Pötyögtem be a rövidke kis üzenet, amit el is küldtem. Vártam pár percet hátha még fent van és visszaír. Szerencsém volt.
'Ez egyáltalán nem igaz! Igen, elhanyagoltalak az utóbbi pár napban, de nem volt időm írni. Sajnálom..'
.. állt az üzenetben. Visszaírtam.
'Felőlem találkozhatunk, de ha nem akarsz, akkor nem muszáj. Nem kell foglalkoznod velem, ha nem akarsz. Nem kötelező! '
'Most miért írod ezeket?'
'Azért, mert van rá okom!'
'Nem tudom mit követtem el, de sajnálom. Egyébként elmondhatnád, hogy mi bajod van velem..'
'Nem tudod? Akkor gondolkozz.'
Egy ideig nem jött válasz, gondolom elkezdett gondolkodni. Aztán hirtelen rezgett a telefonom.
'Hiába gondolkozom, semmi olyan nem jut eszembe, amivel megbántottalak volna..'
'Nem kellene magadba habarintani, ha közben te nem érzed ugyanazt.' 
És leírtam neki. Tudattam vele, hogy tetszik nekem..

Tetszett? Szerintetek mit fog rá válaszolni Niall? Várom a tippeket!:) 
És ne feledjétek.. a megjegyzések számától függően jön az új rész!

2013. febr. 3.

Tizenötödik rész. Várokahercegnőmreboy


Sziasztok! 
Megérkeztem az új résszel, ami kicsit gyengére sikeredett. Mindegy remélem nektek tetszeni fog!:) Elérkeztünk egyébként a 3. fejezet utolsó részéhez. Remélem tetszett ez a fejezet is.:) A megjegyzéseket pedig köszönöm, de kissé csalódott vagyok, hogy 16 rendszeres olvasóból csak 2-3-at kapok. :( Kaptam egy ' nem tetszik '-es szavazást is. Megkérlek hogy ha nem tetszik akkor írd le nekem hogy miért nem! Köszönöm! 
Jó olvasást!



15.Rész


'Várokahercegnőmreboy'

Csalódottan kaptam fel magamra egy olyan ruhát amiben az utcára kimehetek, s az arcomra is tettem némi alapozót. Egy kevéske szemceruzával és spirállal kiemeltem kék szemeim, majd táskámba elpakolva néhány dolgot és kabátomat magamra kapva sálammal, valamint sapkámmal együtt csendesen elhagytam a házat. Abba a kávézóba vettem az irányt, amelyben Niallel voltunk.

Narrátor:
- A ma éjszakát sem töltöm itthon. - ment be Josh a konyhába ahol Rose tartózkodott s a szakácskönyvet bújta, de ennek hallatán felemelte a fejét és rosszallóan megrázta a fejét.
- És mit gondolsz, szerinted Winnie miért ment el most is egy szó nélkül? - kérdezte Josht, aki csak értetlenül nézett rá.
- Hát.. Nem tudom. - motyogta alig hallhatóan a fiú.
- Elmondom neked hogy azért, mert te nem törődsz vele annyit mint korábban. Éjszakánként nem vagy itthon, a nappalt pedig szinte végig alvással és internetezéssel töltöd. Hát térj már észhez! - emelte fel kissé a hangját Rose. Josh erre a hangnemre egyből felkapta a vizet.
- Ki vagy te? Nem vagy az anyám, hogy megmondd mit csináljak! - kelt ki magából a fiú.
- Igen, nem vagyok az anyád, de én csak megpróbállak észhez téríteni ha már ő erre sem képes. - válaszolta csendesen Rose, majd újra belemerült a könyvbe. Joshnak ekkor jutott el a tudatáig, hogy igaza van Rosenak. Valóban elhanyagolta Winniet és ez miatt csak egyre rosszabbul kezdte érezni magát. Elhatározta, hogy megpróbálja helyrehozni a dolgokat úgy, hogy lehetőleg senkit ne bántson meg.

Winnie szemszöge:
A kellemes kávé illata ismét megcsapott, amint beléptem a kicsinyke helységbe. Megpillantottam a fekete hajú lányt, aki a múltkor is itt volt és ismeri Niallt. Ő is felismerhetett, hiszen amikor észrevett egy mosolyt küldött felém, amit halványan viszonoztam. A pulthoz sétáltam ahol a lány is volt. Leolvastam a kártyájáról, hogy Emmy a neve. Mosolyogva üdvözölt és kérdezte meg, hogy mit kérek. Elővettem egy papírfecnit és tollat, majd leírtam a rendelésem. Egy forrócsokoládét kértem sok tejszínnel a tetején. Először meglepődött, majd ismét kedvesen rám mosolygott, amit lehetetlen lett volna nem viszonozni. Ez a lány mindenkit jobb kedvre tud deríteni.
Pillanatok alatt megcsinálta a rendelésem és odaadta nekem én pedig kifizettem. Leültem egy eldugottabb helyre és csendben elkezdtem fogyasztani a forró italt. Gondolataimban voltam elmerülve, amikor késztetést éreztem arra, hogy felnézzek. Bár ne tettem volna. Ő állt a pultnál egy barna hajú lánnyal. Éreztem amint szívem összeszorul és megremegek. Hát ezért nem adott magáról életjelet? Más tetszik neki és nem én. Ráadásul az a lány nagyon is csinos. Nem tudom, hogy ennél lehetnék-e még csalódottabb. Az anyukám alig törődik velem, a bátyám színt úgy, a lányokkal is alig beszélünk mostanság, Niallt pedig nem érdeklem már. Lassan mindenki eltávolodik tőlem, most is már csak Rose van nekem. A cuccomat felkapva hagytam el sietősen a kávézót és céltalanul kezdtem bolyongani a hatalmas városban.

Niall szemszöge: 
A kedvenc unokatestvéremék jöttek meglátogatni engem. Mivel Írországban élnek több napig nálam laknak, aminek én nagyon örülök. A huszonöt éves unokanővéremmel úgy döntöttünk vasárnap délután, hogy meglátogatjuk a kedvenc kávézómat. Rég volt már Londonban így ésszerű, hogy megakart nézni sok nevezetességet.
- Na és? Van már valami lányok téren? - kérdezte kaján vigyorral az arcán miközben sétáltunk. Erre a kérdésére én kissé elpirultam, mire ő kuncogni kezdett. -Tehát van. Na mesélj csak, te kis várokahercegnőmreboy. -nevetett fel mire csak szúrósan ránéztem. - Jól van na. De ez az igazság. Folyton ezt mondod. - rántotta meg a vállát. -Naaa, de mesélj már!
- Winnie a neve és egyszerűen gyönyörű, káprázatos, intelligens, kedves, csinos, imádni való és még sorolhatnám. - kezdtem el az áradozást ő pedig csak elmosolyodott.
- Örülök, hogy végre van valaki. És együtt is vagytok? - kérdezte érdeklőre mire csak megráztam a fejem.
- Nem. Tudod ő elég félénk és én sem szeretnék elsietni semmit. - mondtam miközben ránéztem.
- Értem. - mondta, nekem pedig muszáj volt megkérdeznem valamit.
- Együtt vagy még azzal a bájgúnárral? -kérdeztem gúnyosan, ugyanis egyáltalán nem szívlelem azt a srácot.
- Ne hívd így. - nézett rám szúrósan, majd folytatta. - De egyébként igen, még együtt vagyok vele és leszek is.
- Nagyszerű. - forgattam meg a szemeim.
- Igazán elárulhatnád, hogy mi a bajod vele, mert már kezdesz idegesíteni. - csattant fel kissé mérgesen.
- Nem színpatikus és kész. - válaszoltam miközben hanyagul megrántottam a vállam.
- Akkor ha nekem sem lesz színpatikus a kis barátnőd, akkor én is így beszélek majd róla, rendben? - kérdezte mérgesen.
- Úgy is színpatikus lesz. - nevettem fel.
- Majd meglátjuk. - zárta le a témát. Ezután teljesen értelmetlen dolgokról kezdtünk el beszélgetni. Például arról hogy miért ilyen aranyosak a mókusok. Miután ezt megvitattuk, betértünk abba a kávézóba ahová Winnievel is voltam. A pulthoz mentünk ahol Emmy mosolyogva köszöntött.
- Sziasztok. Már rég jártál erre. - intézte felém mosolyogva a második mondatot.
-Szia. Igen, de csak mert rokonlátogatás van. - nevettem fel és Irina-ra néztem - említettem már hogy így hívják az unokanővéremet? - .
-Értem.  Egyébként az a szőke lány is itt van. - mondta mire szívem hevesebben kezdett el verni. Körbenéztem ahogyan ő is tett, de sehol nem láttam. - Vagyis egy perccel ezelőtt még ott ült a sarokban. -töprengett el. - Mindegy. - mosolyodott el újra. - Mit kértek? -kérdezte, mi pedig leadtuk a rendelésünk. Csalódottan vettem tudomásul, hogy Winnie már nincs itt..

Remélem azért tetszett! Várom a szavazatokat és a megjegyzéseket! A chatbe is leírhatod a véleményed! :) xoxo

2013. febr. 1.

Happy Bday Harry Styles

Február 1-je van, ami azt jelenti, hogy Harold 19 éves lett! :) Sok boldog szülinapot kívánok neki! (mégyvagy100at:) 

I love Harry <3 

2013. jan. 29.

Tizennegyedik rész. A változás

Sziasztok! 
Meghoztam az új részt és remélem fog tetszeni.:) Az előző részhez köszönöm a megjegyzéseket és a szavazásokat! Őrölten cukik vagytok és komolyan annyira, de annyira jól estek a szavaitok!
És köszönöm a 15 rendszeres olvasót! Iratkozzatok fel ha tetszik a története légyszíves! :) De nem akarok rátok erőltetni semmit, csak azért nagyon jól esne!:) Ja, és amint látjátok van chat is, szóval bármit írhattok és kérdezhettek. Link cserékbe is benne vagyok !:)

Jó olvasást!



14.Rész

A változás

A nap halvány sugarai ébresztettek, amint kellemesen simogatják az arcom. Szemeim nehézkesen nyitottam ki, de vissza is csuktam a fény hatására. Niall karjai szorosan körülöleltek, apró testem elveszett az övében. Óvatosan szembe fordultam vele, s fejem mellkasába rejtettem. Kis idő múlva mocorogni kezdett, mire felnéztem arcára. Csodálatos szemeit éppen most nyitotta ki, és amikor meglátott szelíden rám mosolygott. Éreztem, amint kezeivel végig simít gerincem vonalán, s erre a tettére muszáj voltam felsóhajtani, szemeim pedig lecsuktam, majd csak élveztem cirógatását. Kezem mellkasánál pihent, így én is elkezdtem őt simogatni. Éreztem amint szaporábban kezdte venni a levegőt és erre csak elmosolyogtam magam.
Nem tudom meddig feküdhettünk így, de nem is nagyon izgatott az idő. Csak az, hogy a közelében lehetek.
Nem sokkal később kikászálódtunk a puha ágyból és felöltöztünk (persze nem egymás előtt). Sajnos váltó ruhám nem volt mert az Zaynéknél maradt, így azt a ruhát vettem fel amit Perrie adott kölcsön. A reggelinket is elfogyasztottuk, majd Niall haza vitt. Búcsúzásképp egy puszit nyomtam arcára és miután megöleltem őt kiszálltam az autóból. Az ajtó felé igyekeztem és mikor odaértem kinyitottam majd beléptem a házba. A kabátomat felakasztottam a fogasra a cipőt pedig levettem és kezembe fogva mentem fel az emeltre. Szerencsére senkivel sem találkoztam, így nem buktunk le, hogy buliban voltunk az éjjel.

December 16. (egy héttel később)

Unalmas vasárnapi napnak ígérkezett a mai. Niall felől már négy napja nem hallottam és már kezdett hiányozni. Délután a laptopomat bújtam kényelmes melegítőnadrágban és meleg pulcsiban. Mikor már meguntam az internet világát úgy döntöttem lemegyek egy kicsit és segítek Rosenak. Éppen takarított én pedig készségesen felajánlottam a segítségem. Ellenkezni próbált, de végül mosolyogva beletörődött, hogy addig úgy sem hagyok neki békén amíg nem ad ki valami feladatot. Azt mondta, hogy szóljak Joshnak és hozzuk fel a pincéből azokat a díszeket, amivel a házat fogjuk kidekorálni.
Mikor sikeresen leráncigáltam a laptopja elől az én édes bátyámat, egy kabátot magunkra kaptunk és lementünk a pincébe megkeresni a díszeket. Elkezdtünk versenyezni, hogy ki találja meg hamarabb. Körülbelül tíz perc alatt sikeren vettem le egy dobozt a polcról és vigyorogva bátyámra néztem, aki csak kinyújtotta a nyelvét, majd odajött és egy másikat vett le. Felbaktattunk vele a nappaliba, s letettük őket a földre. Levettük a kabátunkat, majd csak leültünk a kanapéra. Josh felé fordultam és megfogtam a kezét, hogy figyeljen rám.
-Anyáék mikor jönnek? -tátogtam felé kérdésem, mire csak megvonta vállát majd a tv képernyőjére meredt, amit bekapcsolt. Tátott szájjal meredtem rá, hiszen soha nem volt még ilyen hanyag velem, de ez az utóbbi időben egyre gyakrabban előfordult. Mintha áram rázott volna meg, olyan gyorsan kaptam el kezem. Értetlenül és kissé csalódottan húzódtam távolabb tőle, és álltam fel. Felmentem a szobámba és csak lekuporodtam az ágyra. Nem értettem őt, még amikor a pincében voltunk normális volt, erre most csak meghúzza a vállát. Jó, normális esetben nem duzzognék, de tegnap is szó szerint kitessékelt a szobájából.

* Nagyon unatkoztam, mint az utóbbi pár napban elég gyakran, ezért bementem Joshhoz, aki szokás szerint a laptopján csüngött.Letelepedtem mellé, mire ő azonnal lecsukta a tetejét, és maga mellé tette. Csak nézett rám, majd megkérdezte hogy mit szeretnék.
-Unatkozom. -tátogtam.
-És én mit csináljak vele? -kérdezte miközben megforgatta a szemeit. Már ez is kezdett furcsa lenne, de nem törődtem vele.
-Hát gondoltam te majd kitalálsz valamit, amivel elfoglalhatjuk magunkat. Együtt. -
-Hát én nem unatkozom szóval, találj ki magadnak valamit. Ja, és kérlek menj ki a szobámból, mert ha nem láttad volna éppen elvoltam foglalva. -mondta majd a laptopra mutatott és várakozva nézett rám. *

Valaki más miatt van ez! Egyszerűen érzem. Viszont fogalmam sincs, hogy ki miatt változott ennyit és hanyagol el. Nagyon rosszul esik, hiszen még a múlt héten teljesen normális volt, meg még három-négy nappal ezelőtt. Mostanában nem szólít Gyönyörűmnek, és nem is szoktunk társalogni. Ráadásul Niall sincs itt, hogy elpanaszoljam magam neki. Tudom hogy elfoglalt, de azért küldhetne egy sms-t hogy minden rendben van-e velem. Azt hittem pedig hogy ő is kedvel engem úgy, de ezek szerint tévedtem. Lehet megtudta valahonnan hogy tetszik nekem és ő ezért hanyagol el? Jaj, kezdek megint egyedül lenni!

Várom a véleményeket, szavazásokat és feliratkozásokat!<3 xoxo

2013. jan. 23.

Tizenharmadik rész. Egy kis tánc, aztán romantika

Bonjour. 
Úristen, ne haragudjatok hogy kicsit késtem  a résszel, de a múlthéten folyamatosan felvételi lapokat csináltam és egyszerűen nem volt erre időm. Komolyan ne haragudjatok ! Remélem a résszel kárpótollak titeket, ami most hosszabb lett az eddigieknél. :) 


13. Rész.

Egy kis tánc, aztán romantika

A limuzin (!) egy klub előtt parkolt le. Rengeteg velünk egykorú fiatal ácsorgott hosszú sorokon keresztül csak azért, hogy bejussanak. Én biztosan nem fagyoskodnék a hidegben inkább elmennék egy másik helyre, ami valószínűleg nem ennyire jó, de olcsóbb és hamar be lehet jutni. Mindegy. A hatalmas fekete járműből kiszálltunk, s a bejárat előtti emberhez mentünk, akivel a srácok csak kezet fogtak, majd beengedett minket. Gondolom ők már jártasak ezen a helyen. A küszöböt átlépve megcsapott a cigi és az ital szaga, ami így összekeveredve nagyon ismeretlen és fura volt számomra.
Josh mellém lépett, majd kezemet megfogta és a többiek után mentünk. Elég nehezen ment átverekedni magunkat a hatalmas bulizó tömegen, de megoldottuk. Éreztem magamon a perzselő tekinteteket, viszont felnézni az emberekre nem mertem. Bátyám kezét szorongatva haladtunk, amikor is éreztem, hogy valaki a másik kezem közre fogja és magához húz. A hirtelen jött rántástól megijedtem és majdnem hogy elvesztettem egyensúlyom. Felnéztem a derekam átkaroló férfire, aki már régen a húszas éveit taposhatja. Egészen sötét haja volt, valamint rikító kék szemei. Vigyorogva figyelte minden mozdulatom. Kétségbeesetten néztem körbe és meg is pillantottam az ismerős kék szemeket, amiknek tulajdonosa idegesen tartott felénk, majd kirántott a már kissé becsiccsentett fiú karjai közül. Nem sok tartotta vissza hogy megüsse, de türtőztette magát így csak valamit mondott neki, mire az ismeretlen hátat fordított és elviharzott.
Szorosan bújtam bátyám karjai közé, ő pedig védelmezően átkarolt, így tudatva mindenkivel, hogy márpedig senki sem nyúlhat hozzám. Elhúzódtunk egymástól és most már szorosan mellettem maradt. Hamar be is értük a többieket, akik már egy lépcső előtt voltak. Felmentünk és egy elég hangulatos hely tárult elénk, hatalmas bőrkanapékkal és asztallal párosítva. Niall bemászott a sarokba és intett, hogy menjek oda mellé. Mosolyogva csüccsentem le, ő pedig közelebb ült hozzám.

***

Az italok hamar asztalra kerültek, és egyre csak fogytak. Rábeszéltek hogy én is igyak egy keveset, amitől fokozatosan jobb kedvem lett. Soha életemben nem ittam még alkoholt és ez meg is látszott, hiszen már egy kevéske martinis koktéltól szédülni kezdtem. Én itt meg is álltam, de a többieknek nem volt elég egy koktél és sorba fogyasztották az italokat. Hirtelen egy kezet éreztem amint megfogja az enyémet, mire kérdőn Niall felé fordultam.
-  Táncolunk? - olvastam le ajkairól.
-  Én.. nem tudok. - tátogtam a válaszom kissé ijedt arckifejezéssel. Erre ő csak elmosolyodott, majd egy "nem baj" válasz után felállított és lassan lementünk a tánctérre. Egy olyan részt kerestünk, ahol nincsenek sokan és kicsit eldugottabb. Mikor megtaláltuk a megfelelő helyet, szembe fordított magával, s kezeit óvatosan derekamra fűzte. Egy mosollyal bátorított amikor félénken karoltam át nyakát. Óvatosan lépkedni kezdett én pedig követtem mozdulatait. Lassúzni kezdtünk, de biztosan nem ehhez a tánchoz való zene ment ugyanis a lányok erőteljesen ringatták csípőjüket a kiszemelt fiúknak, de minket ez nem különösebben érdekelt.
Felnéztem rá és észrevettem amint engem fürkész égszínkék szemeivel. Teljesen elvesztem bennük ami miatt meg is botlottam. Elmosolyodott szerencsétlenkedésemen mire lehajtottam paradicsom pirosba öltözött arcom. Egyik kezét elvette derekamról és arcomra simította, ezzel  kényszerítve, hogy ismét felnézzek rá. Mosolygott, ami nekem is mosolyt csalt az arcomra és így még jobban elpirultam. Zavaromba inkább közel húzódtam hozzá és arcom mellkasába rejtettem. Éreztem amint nevet, éreztem amint a levegőt szaporábban kezdte venni, éreztem ahogy megremeg, s éreztem egyre gyorsabb szívverését, amit én váltottam ki belőle. Azt hiszem.
Egész este vele táncoltam. És nem érdekelt, hogy mennyire néznek hülyének, amiért lassúztunk. Mi így éreztük jól magunkat és kész. Közben Harryre és Louisra rájött a fotózhatnék, és elég sok kép készült rólunk, amit már akkor mutattak meg, amikor leültünk. Voltak nagyon borzalmasak, de olyanok is amik jól sikerültek. A kedvencem az, amikor Niall átkarol én pedig hajába túrok és egymás szemébe nézünk. Szerintem aranyos lett bár így visszanézve zavarba jövök tőle, mert elég közel vagyunk egymáshoz.
Egy óra körül már fáradtan ültem a kanapén és csak néztem ki a fejemből. Nem voltam a legjózanabb állapotban és kicsit szédültem is. A többiek fogalmam sincs hogy hol vannak, de az biztos, hogy a nagy többségük sokat ivott. Hirtelen valaki lehuppant mellém, mire felé fordítottam a fejem.
-  Fáradt vagy? Ne menjünk haza? - kérdezte bátyám.
-  Nem kell. Kibírom azt a pár órát még. - tátogtam felé a válaszom, mire csak megrázta fejét.
-  De szívesen haza megyek veled, ha nem érzed jól magad. Gyönyörűm. - mosolyodott el az utolsó szónál, ami nekem is mosolyt csalt az arcomra.
-  Maradunk és te megpróbálod magadba bolondítani azt a fekete hajú lányt. - tátogtam felé vigyorogva, mire elpirult. Láttam ám hogy felkérte táncolni, de a lány alig akart menni .
-  Jó. - mosolygott és megpuszilta az arcom, majd felállt s távozott. Valóban szeretnék haza menni, de nem akarom elrontani az estéjüket. Pár perc után ismét társaságom akadt, ezúttal Niall személyében. Álmosan feküdt el a kanapén feje combom mellett pihent. Megfogta kezem és csak nézett. Egyre jobban csukódtak le szemei mikor megszorította a kezem és felült. Felém fordult, s beszélni kezdett.
-  Nem megyünk haza? - tette fel a kérdést, miközben megdörzsölte szemét, amitől iszonyatosan aranyos volt.
-  Mehetünk. - mosolyogva tátogtam felé válaszom, mire szemei felcsillantak. Neki csak azért mondtam igent, mert látom rajta hogy már ő is fáradt. Felálltunk majd táskám felkaptam, kezem pedig megfogta s levezetett a lépcsőn. Odamentünk a bárpulthoz ahol a bátyám is volt azzal a  bizonyos lánnyal s szóltunk neki, hogy mi megyünk. Adott egy puszit, majd miután Niall lelkére kötötte hogy vigyázzon rám kimentünk a klubból. Jó volt végre friss levegőt szívni a büdös cigi és ital szag után.
Gyalog indultunk el, ami miatt eléggé fázni kezdtem, hiszen télen, főleg éjszaka nem éppen ajánlatos egy miniruhában és egy bőrdzsekibe útnak indulni. Szerencse, hogy a hó nem esik. Ráadásul egy idő után a lábam is megfájdult ebben a cipőbe. Niall észrevehette, hogy fázom is, valamint a lábammal is gondba vagyok ugyanis hirtelen a térdem és hátam alá nyúlt, majd felemelt karjaiba. Aprót sikítottam, aztán pedig elnevettem magam. Teljesen mellkasához préselt, amitől már nem fáztam annyira. Kezeim közben szorosan kapaszkodtak nyakába, néha pedig egy-egy puszit adtam ezen testrészére, amitől borzongás futott végig rajta. Ilyenkor csak kuncogni tudtam. Szemeimet egyre nehezebben tudtam nyitva tartani. Fejem mellkasának döntöttem és hagytam, hogy lecsukódjanak.
Arra ébredtem, hogy valami puhára helyeznek. Felnéztem a csillogó kék szemekbe, és halványan elmosolyodtam. Beszélni kezdett.
-Szeretnél elmenni zuhanyozni? -kérdezte, mire csak bólintottam. Szekrényéhez ment és kivett belőle egy pólót és egy boxer alsót.  Kezembe adta, majd megmutatta, hogy merre találom a fürdőszobát. Egy gyors frissítő zuhany után felvettem a Nialltől kapott ruhákat, és a ruháimmal kezembe visszamentem a szobába. Csak az éjjeli lámpa fénye világította be a szobát, amitől hangulatos lett a nem éppen kicsinek mondható helység. Óvatosan letettem egy székre a ruhát, s leültem az ágyra. Pár perc után a szőke fiú is bejött hasonló öltözékben mint én. Mosolyogva az ágyhoz lépett, majd elfeküdt rajta és kezét kinyújtotta hogy másszak oda hozzá. Boldogan feküdtem mellé és betakaróztunk. Hatalmas volt a meleg takaró, ezért bőven elég volt kettőnknek.
Lekapcsolta a lámpát, így félhomályba öltözött a szoba, az ablakon beszűrődő fények miatt. Egymás mellett feküdtünk, szorosan, fejünk egy magasságban volt, s egymás felé fordítottuk azokat.  Csak merengtünk egymás tekintetében, és mi így éreztük jól magunkat. Felemeltem kezem s az övéhez nyújtottam. Cirógatni kezdte majd a levegőben lassan összekulcsolta őket. Végül mellkasára helyezte, s hüvelykujjával nem hagyta abba a simogatást, de most a kézfejem vette célba. Halványan elmosolyodtam amit viszonzott. Egyszerűen csak jólesett ilyen közel lenni hozzá, s egymás arcát kémlelni..

Remélem nem okoztam csalódást és néhányotoknak tetszett a rész.:) Óriási (virtuális) ölelés minden olyan embernek aki szavazott, aki pedig komizott annak egy óriási puszi is megy az öleléshez ! :D Köszönöm, komolyan !! Várom ehhez is a véleményeket és a szavazást ! xoxo

2013. jan. 15.

Kritika

Kértem egy kritikát a blogomról és nagyon örülök, mert csak 2 apróság nem tetszett neki. Ha kíváncsiak vagytok rá akkor olvassátok el. Ja és ha akarjátok akkor ti is leírhatjátok nekem a véleményeteket a blogról !! :)


2013. jan. 12.

Tizenkettedik rész. Koncerten



12. Rész

Koncerten

Eleanorral kézen fogva mentünk végig a folyosón ahol rengeteg ember rohangált. Nem sokkal később egy ajtónál álltunk meg amin 'One Direction és zenekara'  felírat díszelgett. Kopogás nélkül mentünk be, ám amikor beléptem egy párna landolt rajtam. Meglepődve pillantottam az öltözőre ahol minden szerte szét volt és éppen párnákat dobáltak, amit sikerült nekem is 'elkapni'. Louis dobta ugyanis miután El odament hozzá és magyarázni kezdett Lou felém jött szomorú arccal, mire nekem muszáj volt elmosolyognom magam.
-Bocsi. -mondta, mire csak megráztam a fejem, hogy semmi baj. Erre neki is visszatért a hatalmas vigyor az arcára és hátat fordított, majd rohanni kezdett és a kanapén henyélő Harryre ugrott akinek fájdalmas arckifejezését látva biztos vagyok benne, hogy Lounak sikerült egy elég érzékeny pontra térdelnie. Ezen csak felnevettem, majd a másik kanapéhoz sétáltam és helyet foglaltam rajta. Szememmel Niall után kutattam, de sehol nem láttam. Hol lehet? A magamban feltett kérdésre hamar megkaptam a válasz, mert valaki hátulról befogta a szemem, majd egy apró puszit adott arcomra. Az isteni illatáról egyből felismertem, hogy ez bizony Niall. Mosolyogva szedtem le kezeit szememről és hátrafordultam. Boldogan nézett rám, majd megkerülve a kanapét leült mellém.
-Josh merre van? -tátogtam felé a kérdést, mire egy ajtóra mutatott, amin az 'ÖLTÖZŐ' felírat díszelgett.

...

A koncert csodás volt. Vagyis, amennyit láttam belőle annak tűnt. A hangjukat sajnos nem hallom és a zene ritmusát sem, de könnyen kikövetkeztettem a mozgásokból, hogy melyik lassú és melyik pörgősebb szám. Észrevettem, amint Niall többször rám pillant és mosolyog. De az is feltűnt, hogy Harry is nagyon sokszor keresi a tekintetem. Nem értettem miért, hiszen igaz hogy nem vagyunk már haragban, de nem vagyunk túlságosan jóban. Csak néha váltunk egy-két szót  és annyi..
Amikor lejöttek a színpadról, mindnyájukat hatalmas ölelésben részesítettük. Amikor Niallre került a sor, kitárta karjait én pedig mosolyogva szorítottam magamhoz. Éreztem, amint alig észrevétlenül egy apró puszit ad hajamba, s fejét nyakamba fúrja. Igen, a tipikus ölelése. Imádom. A hasamban persze most is életre keltek a pillangók, és mint egy diszkóban az emberek kezdték el ropni a vad táncot. Na és a szívem verésének sebességéről pedig jobb ha nem is beszélünk. Csodálkozom, hogy még nem ugrott ki a mellkasomon keresztül.. De amint mindennek ennek is vége lett, s amint elhúzódtunk egymástól megtört a varázs. Szívem persze még mindig őrült módjára kalapált, de már még sem annyira, mint az előbb, aminek kicsit persze örülök, mert így már biztos hogy nem szakítja szét a mellkasom.
Josh is hamar előkerült és őt is megöleltem, majd egy hatalmas puszit nyomtam csöppet izzadt arcára, de a jelen helyzetben ez érdekelt a legkevésbé, hogy mennyire izzadt. Szokásunkhoz híven most sem nagyon tudtunk elszakadni egymástól, ezért derekamat átkarolta és így mentünk végig teljesen az öltözőig. Amint beléptünk a kicsinek nem mondható szobába, mindegyik fiú levette pólóját és nadrágját. Egyedül csak Josht láttam még így, tehát nagyon zavarba voltam, amit ők láthatólag eléggé élveztek. Arcom pírba szökött és megpróbáltam kerülni tekintetüket, valamint meztelen felsőtestüket.
 Hálát adtam az Istennek, amikor majdnem mindnyájan fogott egy törölközőt és eltűntek két ajtó mögött. Ezek most komolyan együtt fognak zuhanyozni? A zenekar az itt maradt, de ők inkább szétszóródva beszélgettek. Ők is eléggé zavarba hoztak, amit Josh észrevett és inkább elfordított tőlük, majd leültetett arra a kanapéra ami nekik háttal volt. A lányokat látszólag nem zavarta a kialakult helyzet és nyugodtan ültek le mellém.
-Nyugi majd megszokod.-mondta Dani, mire csak egy mosolyt küldtem felé.
-Egyébként Niallel mi a helyzet? Volt már valami csók vagy valami? -lökte meg óvatosan, Perrie a vállam miközben szája mosolyra húzódott. Megráztam a fejem hogy nem, majd elővettem a kis füzetem és írni kezdtem rá. Nincs kedvem most ennyit tátogni..
Nem még semmi, de annyira jól érzem magam mellette. Ma is volt nálunk és amikor bejött hátulról átkarolt. Meg bókolt is nekem és annyira aranyos volt. Ráadásul utána el is aludtunk és konkrétan már majdnem rajta feküdtem. Szóval teljesen magába akar bolondítani és elég jól megy neki.  
Amikor a lányok elolvasták csak mosolyogtak, mint akik teljesen bediliztek.
-Szereted őt? -tette fel El a kérdést, mire ismét csak fejrázással reagáltam majd válaszoltam.
-Még nem. De jó úton halad afelé hogy belé szeressek. Természetesen most sem barátként tekintek rá. Az ennél sokkal több. De még nem szerelem -

...

Miután mindenki lezuhanyzott és rendbe hozták magukat kiderült, hogy bulizni megyünk. Hát ez megint fura lesz, mert még soha életemben nem voltam ilyen rendes bárban. Ráadásul ha ezt anya megtudja, akkor teljesen ki fog akadni és nem is engedne el. Erre csak annyi volt Josh válasza, hogy anyának azt mondta, hogy a fiúknál fogunk aludni és a lányok nagyon szeretnék ha én is ott lennék. Hm, ügyes. Már csak egy baj van: Honnan szerzek ruhát? Ezt meg is kérdeztem tőlük és Perrie felvetette az ötletét, hogy ő majd ad nekem, mivel szinte egyforma a magasságunk és a testalkatunk is.
Elmentünk tehát a Zaynnel közös házukba és amíg mi lányok a szobájukba válogattuk a ruhákat, a többiek lent maradtak és hangolódtak az estére. Végül egy halvány rózsaszínes miniruhánál DÖNTÖTTEK a lányok fekete kiegészítőkkel. Egyáltalán nem akartam felvenni, mert eléggé merész és még soha nem volt ilyen rajtam. Amint felvettem a ruhát még jobban elbizonytalanodtam. A bátyám meg fog ölni!
-Na ne már. Ez kurva jól áll rajtad, ráadásul Niall mikor meglát befog ájulni. -mondta Perrie vigyorogva.
-Ennyire rossz? -értetlenül néztem rá mire csak felnevetett.
-Dehogyis. Épp ez az, hogy gyönyörű és dögös vagy. -mondta majd elment és a gardróbból előjött egy fekete cipővel, amit felhúztam. Adott még pár kiegészítőt, majd a sminkemet is kicsit merészebbre megcsinálták. A hajam még mindig tökéletes loknikban omlott vállamra, így azzal nem csináltunk semmit. A végeredmény pedig csodás lett! Mintha nem is én lettem volna, hanem egy teljesen új Winnie. Be kell hogy valljam nem gondoltam volna, hogy tudok ennyire dögös lenni. Mert hiába gondoljátok hogy most nagy egoista vagyok, nem tudok magamra más jelzőt mondani. Szemhéjam füstösre volt kifestve, ami kiemelte kék íriszeim, számon pedig csillogott a rózsaszín szájfény, a ruha pedig tökéletesen állt rajtam.
Hamarosan a lányok is készen lettek és amit az előbb gondoltam magamról, hogy jól nézek ki, az most teljesen elveszett a lányokat látva. Annyira gyönyörűek voltak..
Lassan ideje volt lemenni a többiekhez, akik amint megláttak nagyot néztek. Én egyből a bátyámra néztem, aki hatalmas szemekkel méregetett engem. Ajjaj, ennek nem lesz jó vége. Szemeim Niallre siklottak, aki hatalmas csillogó szemeket meresztett rám és szája szó szerint (egy picit) tátva maradt. Vággyal teli tekintettel nézett szemembe, majd végre becsukta a száját és elmosolyodott. Éreztem még valakinek égető tekintetét magamon, de nem foglalkoztam vele. Josh ekkor mellém sétált és még egyszer végigmért.
-Biztos vagy abban, hogy nem akarod átcserélni ezt a ruhát? Talán egy kicsit visszafogottabbra. Ez túl.. szexi.-csak megráztam a fejem hogy nem, ő pedig beletörődött nagy nehezen, hogy márpedig ebben fogok elmenni.

Sziasztok!:) Remélem elnyerte a tetszéseteket a rész! Bár kicsit csalódott vagyok mert nem kaptam csak 3 kommentet.:| Igen, tudom hogy azt mondtam, hogy nem fogok könyörögni a megjegyzésekért! De másnak az bejön ezért most én is azt mondom hogy 5 megjegyzés és 10 szavazás után fogom hozni a rész!:) Még blog.neon-on volt olyan amikor 5 kommentet kaptam, akkor szerintem az itt is összefog jönni!:D De egyébként köszönöm annak a 3 embernek a megjegyzést.:* Megpróbálom a következő részt hamarabb hozni, de lehet nem fog összejönni mert felvételi lapokat fogom csinálni ugyanis szombaton megyek központit írni. Hoztam volna én a héten előbb, de sokat kellett így félév előtt tanulni. Volt olyan nap amikor majdnem minden tantárgyból írtunk..:| Remélem nem haragszotok és megértitek!! IMÁDLAK TITEKET. <3 

ui1.: Zaynnek még egyszer Happy Bday!<3
ui2.: A barátnőm és én is nagyon örölnénk ha benéznétek a blogjába és hagynátok egy megjegyzést!:) http://illalwaysrememberyou.blog.neon.hu/
xoxo

Happy Birthday!

Nagyon sok Boldog Születésnapot ZAYN<3 Betöltötte a 20-at, Már tök öreg.:D Amúgy Imádlak.:*

A rész este felé jön!;)