Hatodik rész. A séta

6. Rész

A séta

Egy hét. Ennyi telt el azóta a bizonyos nap óta. Még most is szörnyen bánt a dolog, de megpróbálom elterelni mással a figyelmem. Ez viszont elég nehezen megy, ugyanis a nap nagy részében egyedül vagyok a szobámban. Az estékről meg ne is beszéljünk. Hiába alszik néha velem Josh mindig szomorúan alszom el arra az estére gondolva. Niall eszméletlen aranyos volt hogy utánam jött és nem hagyott egyedül. Nem tagadom, nagyon jól esett a törődése, de egy kicsit fura hogy ilyen hamar meg nyílik nekem. De végül is ez nem baj. A bátyám mesélte hogy többször hívta őt Niall és felőlem érdeklődött. Örültem hogy végre, talán lehet egy igazi barátom aki nem néz le. Valamint Eleanor és Perrie tegnapelőtt meglátogatott és elszórakoztunk egész nap.

Éppen a laptopommal szenvedtem, amikor Josh leült mellém az ágyra. Érdeklődve emeltem rá tekintetem, mire beszélni kezdett.

-Öltözz fel. Nem sokára jön Niall. -mosolyodott el a mondata végére. Aprót bólintottam, majd twitteremből kijelentkezve álltam fel az ágyamból. Még pizsamában voltam és kócos voltam. Bátyám magamra hagyott hogy nyugodtan eltudjak készülni.A fürdőszobába vettem elsőnek az irányt, ahol a csapot megnyitva mostam meg az arcom.

A tükörbe néztem, ahonnan egy kissé szomorú lány nézett vissza rám, ám most valamiért izgatottságtól csillogott a szeme. Alig láthatóan megráztam a fejem majd visszamentem a saját kis birodalmamba. A gardróbomból kivettem a megfelelő ruhát és felöltöztem. A bátyám kedvéért megpróbálok megszabadulni a sötét ruháimtól és színeseket felvenni. Állítása szerint azok sokkal jobban állnak nekem mint a sötét zord színek.

Miután ezzel megvoltam, a hajam vettem kezelésbe. Nem nagyon foglalkoztam most vele, inkább csak gyorsan kifésültem majd szorosan összefogtam. Ezután késznek nyilvánítottam magam. Sminket nem tettem fel hiszen nem fogok semmi olyan helyre menni ahol sokan vannak. Meg úgy alapjába véve nincs is nagyon szükségem rá.

Az ágyamat még gyorsan megigazítottam, majd a földszintre mentem. A nappaliban Josh tartózkodott és mikor észrevette hogy már nem egyedül van megpaskolta maga mellett a kanapét, jelezve, hogy üljek le. Így is tettem. Közben a konyhából szálló illatok beterítették az egész földszintet. Bátyám félkézzel magához vont, így fejem mellkasára került.

Nem sokkal később óvatosan elhúzódott tőlem majd felállt, s az ajtó felé vette az irányt. Pár pillanat múlva, egy szőkés hajú mosolygós fiúval tért vissza. Odajött hozzám majd megölelt. Szívem ismét gyorsabban kezdett el kalapálni az átlagnál és tenyerem is izzadni kezdett, de varázs hamar megtört mert elhúzódott és leült mellém. Ránéztem ő pedig szólásra nyitotta ajkait.

-Hogy vagy? -kérdezte és egy apró mosolyt intézett felém. Elvettem az asztalról egy lapot és tollat majd leírtam rá a választ.

Hát a körülményekhez képest jól.

Oda adtam neki a lapot mire ő megint elmosolyodott. Annyira aranyos ilyenkor.

-Értem. Nos mit szólnál hozzá ha elmennénk sétálni? -és ekkor szemeim felcsillantak, ő pedig folytatta mondanivalóját. - Josh azt mondta hogy nem nagyon mozdultál ki mostanában. Szóval, benne vagy? -kérdezte, s szemei könyörögtek hogy menjek bele. Hevesen bólogatni kezdtem, mire ő ma már sokadjára mosolyra húzta ajkait. -Kettesben vagy jöjjön a bátyád is? -erre csak megrántottam a vállam, mindegy alapon. -Akkor kettesben. -mondta és kacagni kezdett mire elvigyorodtam.

London utcáin sétáltunk. Már kicsit hűvösebb volt mint pár nappal ezelőtt. Az időjárás borús, mint általában és a szél néha-néha feltámadt. Szinte már az összes falevél lehullott és színes helyett, sötétbarna színben pompáztak, valamint szárazak voltak. Így már nem voltak szépek.. Hatalmas forgalom volt és pár olyan emberrel is találkoztunk akik az utcán laktak, s különböző hangszerekkel keresték a megéléshez való pénzt, amit bár kitudja mire költöttek..

Hamarosan egy kisebb parkba értünk, ahol nem voltak olyan sokan. Úgy döntöttünk hogy arra vesszük az irányt, s ha már erre jártunk akkor körülnézünk ott. Nem nagyon jártam még erre és ez az egész környék új volt nekem. Pedig már születésem óta londoni lakos vagyok.

Ahogy sétáltunk megpillantottunk egy játszóteret. Niall megfogta a vállam, ezért gondolom mondani szeretne valamit. Ránéztem, de talán hiba volt ugyanis majdnem sikerült ismét elvesznem szemeiben, viszont gyorsan ajkaira kaptam pillantásom.

-Megyünk a játszótérre? -kérdezte és szemei csillogtak. Elmosolyodtam amit viszonzott, majd bólintottam. Hatalmas vigyor terült el arcán, s kezem megfogva kezdett el szaladni a gyerekeknek épített kis térre. Kacagva vettem fel vele a tempót, mire láttam hogy ő is nevetni kezd. Mivel rohantunk hamar a hintáknál teremtünk, majd egy-egy ülésbe beleültünk. Ő lökni kezdte magát, majd egy percen belül már óriási ebességgel himbálódzott előre és hátra. Én csak kapaszkodva, mosolyogva figyeltem őt, néha persze meglöktem magam, de csak nagyon picit. Pár perc múlva ő is leállt majd felém fordította fejét. Elmosolyogta magát, majd csak arcomat fürkészte.

-Szeretek veled lenni. Olyan.. megnyugtató. -kezdett beszélni. Arca komoly volt, ezért gondolom nem viccnek szánta. Jól esett hogy így gondolja.. hiszen én is így vagyok vele. Kis noteszemet elővettem majd csak három szót írtam rá:

Én is veled.

Mikor elolvasta, mintha megkönnyebbült volna.

-Mi lenne ha elmennénk egy kávézóba és ott folytatnánk a beszélgetést? -kérdezte egy apró mosollyal. Felálltam, s bólintottam hogy tetszik az ötlet.